THOMAS BERNHARD / FORTE TÁRSULAT: VATERLAND 

Thomas Bernhard Az olasz férfi című elbeszélése és más művei alapján.

A Trafó - Kortárs Művészetek Háza és a Forte Társulat együttműködésében.

A Forte Társulat új bemutatója Thomas Bernhard írásain keresztül a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémájára fókuszál. Az előadás a Bartók vonósnégyeseivel szellemi közösséget vállaló, töredékként aposztrofált Az olasz férfi című elbeszélésre épül. A történet szerint feszült légkör uralkodik az ódon hangulatú felső-ausztriai udvarházban. Az öngyilkos apa temetésére gyülekezők között vannak, akik az épületben túltengő gyász elől a szabadba, a friss levegőre vágynak. Ám az érintetlennek hitt természetben, az üvegház mögötti tisztáson jól kivehető a fűben egy világos folt. A családtagok emlékezetéből kitörölhetetlen esemény nyomát, egy háborús tömegsírnak a körvonalait a nemrégiben bekövetkezett „balszerencse” és az azt követő „borzalmas búcsúztatás” teszi igazán láthatóvá. A ravatal előtt felsorakozó rokonok magukban beszélve ismételgetik az apáról, a szülői házról szóló „rágalmakat”. A földbe kapart áldozatok utolsó hangjainak nyomasztó emlékétől lehetetlen megszabadulni.


„El sem tudtam képzelni a találkozást velük, apám életre szóló barátaival, ahogyan maga nevezte őket, akikkel később, a háború után, mint megtudtam, a legbensőségesebb kapcsolatban volt, bár tudta, hogy besúgókról és gyilkosokról van szó; ebben a tudatban biztosított menedéket nekik, látta el őket élelmiszerrel, tett meg mindent értük, amire szükségük volt, amíg le nem győzik a nehézségeket, miként apám fejezte ki magát. [….] Ezeket az embereket kell fogadnom, gondoltam, nem marad más hátra. Az úgynevezett honfitársaimat, e nemzetiszocialistákat, a vérrend kitüntetettjeit. E titkos vezérekkel kell majd kezet ráznom, gondoltam, és nem fogom tudni megakadályozni őket abban, hogy az első sorban foglaljanak helyet, ha megkezdődik a temetés.”

(Thomas Bernhard: Kioltás, ford. Hajós Gabriella)

Rendező

Horváth Csaba
Született: 1968

A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttes szólistája, majd a Tranzdanz, később pedig a Sámán Színház művésze. Első önálló koreográfiája, a Duhaj - melyben táncol is - Herald Angel díjas lesz Edinburgh-i Fringe Fesztiválon, és a Veszprémi Összművészeti Fesztivál előadói díját is megkapja.

Elvégzi Színház és Filmművészeti Egyetem Koreográfus szakát, de már előtte olyan jelentős alkotásokat hoz létre, melyek rendre megnyerik a rangosabb hazai és nemzetközi fesztiválokat. Nyolc alkalommal nyer díjat Veszprémben, ezek között van előadói, zenei, de fődíjak is. Többek között megkapja a Szarajevói Fesztivál fődíját, a Kortárs Táncfesztivál, a Kairói Kísérleti Színházak Nemzetközi Fesztiválja, a Soros Stúdiószínházi Fesztivál, a Krakkói Nemzetközi Táncfesztivál, a Budapesti és Szegedi Stúdiószínházak Fesztivál díjait, de Budapest Főváros Önkormányzata is kitünteti munkáit.

Együtt dolgozik Min Tanakával, a világhírű japán butoh mesterrel a Cédrus című előadásban; nagy vihart kavar Bartók: Csodálatos mandarin című művére komponált koreográfiájával. 

Sokat jár külföldön vendégkoreográfusként. Kurzusokat vezet a Harvard Egyetem dráma tagozatán, Bostonban, rendszeresen dolgozik Bostonban az American Repertory Theatre-ben és Osloban a Det Norske Teatretben.

Fotó: Véner Orsolya

 

Színlap

Szereplők:

Andrássy Máté
Barna Lilla e. h.
Fehér László
Földeáki Nóra
Horkay Barnabás
Kádas József
Molnár G. Nóra e. h.
Nagy Norbert
Pallag Márton
Widder Kristóf


Fordítók: Adamik Lajos, Erdélyi Z. János, Győrffy Miklós, Hajós Gabriella

dramaturg: Rácz Attila

díszlettervező: Antal Csaba

jelmeztervező: Benedek Mari

fénytervező: Payer Ferenc

produkciós vezető: Kudron Anna

rendezőasszisztens: Stangl Franciska

RENDEZŐ-KOREOGRÁFUS: Horváth Csaba 

Bemutató: 2018. február 23. 20.00 - Trafó Kortárs Művészetek Háza
 

JÁTÉKIDŐ:  110 PERC SZÜNET NÉLKÜL

JEGYVÁSÁRLÁS