"Ez az előadás folyamatos kritikus helyzet"

A 18. POSZT válogatói – Regős János és Térey János –  többször hangsúlyozták, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház versenyprogramba került előadása, a Rosmersholm volt az egyik legrevelatívabb színházélményük a válogatási ciklus alatt. Ibsen ritkán játszott darabjának kapcsán a Rosmert alakító Bodolai Balázst kérdeztük.

Milyen volt Andriy Zholdakkal együtt dolgozni? Másféle színházesztétikát hozott, mint amit megszoktatok a magyar színházakban?

A kolozsvári színházban sokfelől érkezett rendezők fordulnak meg. Talán amiatt is, mert belülről ez bonyolultabb, nehezen tudnám leírni, hogy milyen esztétika jellemző erre a színházra. Én úgy látom, hogy kivétel nélkül mindenki jó előadást szeretne létrehozni. Arról, hogy milyen volt Zholdakkal együtt dolgozni, nehezen tudok keveset mondani. Az első pillanattól rendkívül intenzív munkafolyamat elképesztő testi, lelki és szellemi erőt igényelt, mozgósított. Ami létrejött, a látható munka, párlata sokkal több színész munkájának, erőfeszítésének. Az előadás rendkívül nehéz akadálypálya; cseppet sem megbocsájtó: abban a pillanatban, amikor csak a formát viszi az ember, eltűnik, és a váz idegenül, hidegen hat. Azt érzem, hogy minden előadás egyedi, ami persze mindig igaz a színházban, csak éppen másmilyen mértékben. Itt ez fokozottan tettenérhető, azzal együtt, hogy rendkívül pontosan rögzített anyag.

Mennyire dolgoztátok át az eredeti Ibsen-drámát?

Az eredeti szövegből nem maradt sok az előadásban. Itt egyértelműen Rebekka a főszereplő, ő lendíti mozgásba a körülötte lévőket. Mindaz, ami ideológia a darabban, kikerült, csak erővonalak maradtak. A munkafolyamat során konkrét cselekvésekből indultunk ki, és nem elméletből, szándékból, motivációból.

Hogyan élted meg az előadás létrejötte kapcsán felmerült kérdéseket?

Egyetlen előadás sincs készen. Nem olyan, mint a film, vagy valamely festmény. Az előadás csak abban a pillanatban, illetve pillanatok sorozatában létezik, amikor játsszák. Persze, van egy többé-kevésbé rögzített egymásutánisága a történéseknek, de létre kell hozni, életre kell hívni a valamikor rögzített szándék szerint. A valamikor rögzített elképzelés pedig sok ember, de főként rendező és színész munkája. A rendező egy bizonyos helyzetben hozott rossz döntése miatt büntetni a színészeket, akik több hónapnyi kemény munkát fektettek valamibe, akik minden egyes alkalommal erejüket nem kímélve próbálnak létrehozni valamit, igazságtalan döntésnek tűnik. A színészek döntést hoztak: tovább akarnak lépni, játszani akarják az előadást. Van nekik szabadságuk ilyen döntést hozni?

Azt hiszem, az, hogy a Rosmersholm bekerült a versenyprogramba, azt igazolja, hogy megvan ez a szabadság.

Köszönöm a POSZT 2018-as válogatóinak, hogy elhívták az előadást. Hihetetlenül jó érzés volt olvasni a velük készült interjút a szinhaz.net-en. Regős János, majd Térey János bölcsen, emberien közelítették meg az előadás kapcsán kialakult kérdéseket.

Ha nem a körülményeket nézzük, hanem a konkrét előadást, akkor benned milyen kérdések fogalmazódtak meg Rosmer figurája kapcsán?

Számomra a centrális kérdés Rosmer figurája kapcsán a szabadság. Ugyanez a szerep megközelítésének leglényegibb aspektusa is. A szabadság, amit nem elég kivívni. Minden alkalommal meg kell küzdeni érte. Vagy legalábbis el kell hárítani az elébe gördülő akadályokat. A kiemelt pillanatok, mint próbatétel. Éles helyzetben, amikor nem tudok a mindennapok udvarias szóváltása, együttléte mögé húzódni, vajon mi történik? Mi marad meg belőlem? És abból, amit magamról vallok? Ez az előadás folyamatos kritikus helyzet. Nincs más lehetőségem, mint kijátszani a félelmet, meglépni előle, különben sarokba szorít, és annyira hatékonyan ijeszt rám, hogy elillan minden szabadságom.

Az interjút készítette: Dézsi Fruzsina
 Fotó: Daniel Zholdak