A 18. POSZT válogatói vállalták a lehetetlen küldetést, hogy egy-egy mondatban fogalmazzák meg a 14 előadás mindegyikéről, miért épp rá esett a választásuk a versenyprogram összeállításakor.

Fotó: Daniel Zholdak

ROSMERSHOLM // r.: Andriy Zholdak

Kalapáccsal az ajtónak, és az ütött résen tovább; a polgári lét mint az étkezés botránya, valamint a kávéskészlet amortizációja: Rosmersholm, ez az északi Manderley-ház, mindenkit megnyomorít. // Térey János

HÁROM NŐVÉR // r.: Ilja Bocsarnikovsz

Ilja Bocsarnikovsz orosz rendezőnek és a kiváló debreceni társulatnak sikerült új életet lehelnie ebbe az agyonjátszott darabba, amihez nem kis részben hozzájárult Kozma András új fordítása is – egy sziporkázóan szellemes, szálkás, keserű abszurdot, fájdalmas bohózatot láttunk, főleg az első részben Tadeusz Kantor haláltáncszínházára emlékeztetően. // Regős János

Fotó: Srđan Doroški

BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE // r.: Alekszandar Popovszki

A hivatásos forradalmár mestersége fájdalmas, mint a vesekő, főleg akkor, ha háromszor születik a kínokkal erezett Kelet–Európába, még inkább akkor, ha zsidó stichhel; cipője talpán hordja szét a tömeg a porát. // Térey János

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ // r.: Béres Attila

Egy kiváló formában lévő társulat, egy pontosan elemzett, igényesen színpadra állított klasszikus operett, a zsánerszerepekben is erős alakításokkal. // Regős János

Fotó: Dömölky Dániel

BERLIN, ALEXANDERPLATZ // r.: Kovács D. Dániel

Ahogyan Biberkopf (Mészáros Béla) azt mondja Evának (Pálmai Anna), aki végül nem szüli meg tőle fogant gyermekét, hogy „Végtelenül sajnálom”, annak a mondatnak a lemondó keserűségében egész Berlin benne van, a mulatozó, de közben a politikusbűnözőknek kiszolgáltatott korosztály, és még Fassbinder is. // Térey János

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR // r.: Anca Bradu

Széles színházi fesztávon mozgó előadás, amihez kitűnő teret tervezett Andra Bădulescu Vișniec, ebben egy minden pillanatban együtt lélegző társulat játszik, mely a paródiától a mélyen megélt drámai rétegekig terjedő skálán tud nagy játékbiztonsággal jelen lenni – a magyar–román színházi planéták együttállásának szép példája. // Regős János

Fotó: Dömölky Dániel

III. RICHÁRD // r.: Andrei Șerban

A folyton Szent Pálra esküdöző, púpos, vontatott beszédű, vérengző zsarnok szerepében Alföldi Róbert, pikkelymintás öltönyében pályafutása legjobbját nyújtja; egyben ez a legnagyobb szabású előadás, amelyet a Radnóti doboznyi terében valaha láttam. // Térey János

MIGRÁNSOOOK – AVAGY TÚLSÚLYBAN A BÁRKÁNK // r.: Zakariás Zalán

Ez a Székelyudvarhelyen készült előadás, az előítéletek helyét elfoglalva, nekünk teszi fájóvá mindazt, amit ők élnek át tengereken, országutakon, szögesdrót kerítések tövében, temetőkben. // Regős János

Fotó: Véner Orsolya

VATERLAND // r.: Horváth Csaba

Mindig mondtam, Bernhard életpárti, nem megsemmisüléspárti, éppen ezért oszt mindent és mindenkit ilyen kíméletlenül, nála aztán nincs kuss a múltról; a végén marad a táj meg a bércek között visszhangzó, cinikus jódliszó. // Térey János

HEDDA GABLER // r.: Keresztes Attila

A vakítóan megvilágított, rózsaszín térben fekete vasrózsacsokor, és benne egy szikár, számító, filigrán nő, Varga Andrea–Hedda Gabler, aki megpróbál úrrá lenni saját szenvedélyén és az őt bedarálni akaró, gyarló panoptikumfigurákon, és ugyanez a szándék adja kezébe a pisztolyt, amivel főbe lövi magát. // Regős János

Fotó: Éder Vera

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR // r.: Szőcs Artur

Mit lehet még kifacsarni ebből a marxista citromból, kérdeztem magamtól háromszor, komolyan mondom, még egy Simon Csacsava, és belehalok; aztán megpillantottam Láng Annamária arcát az előcsarnokban – jó volt őt látni ragyogni, és jó, hogy Simon valóban Simon; gumiabroncs templommal, kormányzói palotával és függőhíddal, harci tevékenységek közepette. // Térey János

HALÁL THÉBÁBAN // r.: Horváth Csaba

Az előadás a három, híres Szophoklész-darab egybefűzött, kortársi változata. A társulat intenzív játékával végig magas hőfokon tarja az előadást, figyelmünk, kíváncsiságunk – bár sokan ismerhetik a történetet – egy pillanatra sem lankad, így lehettek ezzel az egykori athéni nézők is. // Regős János

Fotó: Trifonov Éva

ILLATSZERTÁR // r.: Mohácsi János

Kiválóan karbantartott karácsonyi zsáner a behavazott Váci utcából, mindenki összejön benne mindenkivel, drogista segédek, csacsogó kisasszonyok; neologizmusok tűréshatáron belül. // Térey János

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR // r.: Székely Kriszta

A három Kaukázusi közül még októberben ezt láttuk elsőként, és mindkettőnk azonnal a javasolt előadások közé sorolta, aztán jött a darab nagyváradi, végül a miskolci előadása, és bár a később látott, esélyes előadások mindig kicsit elhomályosítják a korábbiakat, itt nem ez történt. // Regős János