Már kaphatók a jegyek a POSZT Fesztivál két új előadására!
 
A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó két frissen bejelentett előadására is elindult a jegyértékesítés, csupa-csupa vibrálóan tehetséges nővel! A Nemzeti Színház pedig a Mária testamentumával, a Rózsavölgyi Szalon pedig a Valami csaj(ok)kal érkezik a fesztiválra. A két produkció közös ponjta, hogy igazi bravúrszerepeket kínál: Pokorny Lia négy nő bőrébe bújva fest képet a szenvedélyről, Nagy Mari önálló estje pedig igazi költői vízió az őszinte anyai szeretetről.
 
JEGYVÁSÁRLÁS

Jézus Mária!!! Egy örök történet szeretetről, megváltásról. Nagy Mari csodálatos jutalomjátéka, egy garantáltan felejthetetlen este.  (A fotón Nagy Mari és Viktor Balázs, az előadás rendezője látható.)


COLM TÓIBÍN: MÁRIA TESTAMENTUMA
Június 12.; 20:30, N. Szabó Sándor terem
 

Viktor Balázs édesanyját, Nagy Marit rendezi egy felejthetetlen előadásban, amely éppen anya-fiú kapcsolatról mutat megrendítő képet. A Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas művésznője végigvezet minket Szűz Mária magányos, bűntudattal és fájdalommal teli életén, miközben a jól ismert történetről végre lehullik a pátosz, a szentek maszkjai mögül pedig felsejlenek a valódi emberi arcok.
 
Tóibin regényét először New Yorkban, a Broadway-n mutatták be, az előadás három Tony-díj jelölést kapott.
 

ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS

Pokorny Lia érzékeny. Pokorny Lia csábító. Pokorny Lia szenvedélyes. Pokorny Lia számító. Egy fantasztikus nő négy szerepben.

 
NEIL LABUTE: VALAMI CSAJ(OK)
Június 10., 19:00, E78 (Zsolnay Kulturális Negyed)
 

Őze Áron a szerelmes férfi, aki újra találkozik élete fontos nőivel: őket mind Pokorny Lia alakítja négy bravúrszerepben, egy szórakoztató, érzékeny, felejthetetlen előadásban.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

 

KÖZÉPPONTBAN A FÉRFIAK! – Csemegepult és foci a színpadon


Férfitehetségekből sincs hiány: A Gerlóczy Márton regényéből Göttinger Pál által színpadra alkalmazott Csemegepultos naplója című monodrámában Ötvös András garantáltan megnevetteti a nézőket, míg az Egressy Zoltán könnyfakasztóan vicces drámájából Sas Tamás által rendezett Sóska, sültkrumpliban Nemcsák Károly, Bozsó Péter és Karácsonyi Zoltán készül egy sorsdöntő focimeccsre...

Csajozós kalandok a nagyvárosban. Fülledt éjszakák és részeg kalandok. Kolbászok, szalámik, szalonnák és libák: ez a csemegepultos a budapesti színházrajongók kedvence - a nevetés garantált!


GERLÓCZY MÁRTON:  A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA
Június 14., 19:00, E78 (Zsolnay Kulturális Negyed)
 

A csemegepultos naplója nem egyszerű monodráma: valódi sikerdarab, amely hosszú évek óta garantált teltházzal fut a fővárosban. Gerlóczy Márton fantasztikus szövege Göttinger Pál játékos, ötletgazdag rendezésében és Ötvös András lenyűgöző játékával kihagyhatatlan szórakozás.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Vajon lehet a színpadon focizni? Többek között ez is kiderül,  a sorsdöntő meccs pedig egyre csak közeleg... Majd' ötszáz átkacagott teltházas előadás után a Sóska, Sültkrumpli Nemcsák Károllyal a POSZT-on!


EGRESSY ZOLTÁN: SÓSKA, SÜLTKRUMPLI
Június 8., 19:00, E78 (Zsolnay Kulturális Negyed)
 

Egressy Zoltán legendás, itthon és külföldön is töretlenül sikeres, több mint ötszáz előadást futott  vígjátékából az is kiderül, hogy lehet-e a színpadon focizni. A sorsdöntő mérkőzésre készülő bíró és a partjelzők szerepében Nemcsák Károlyt, Bozsó Pétert és Karácsonyi Zoltánt láthatják a nézők.
 


ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS


A 2018-as POSZT FESZTIVÁL TOVÁBBI, MÁR MEGHIRDETETT ELŐADÁSAI:
 

Egy furcsa pár összezárva. Két férfi, az egyik  rendetlen, a másik rendmániás. Mégis kénytelenek együtt élni. Fergeteges vígjáték!


NEIL SIMON: FURCSA PÁR
Június 7., 19:00, Kodály Központ
 
A Furcsa Pár Gáspár Tibor és Görög László jutalomjátéka, fergeteges vígjáték barátságról, magányról, férfi-nő kapcsolatokról.
 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Egy hidegvérű gyilkos. Egy körmönfont bíró. Egy végzetes tárgyalás. Agatha Christie legcsavarosabb krimije a Kodály Központ színpadán!

AGATHA CHRISTIE: A VÁD TANÚJA
Június 8., 19:00, Kodály Központ
 

A világ egyik leghíresebb bűnügyi története: fordulatos, feszült krimi, a mesterien alkalmazott csavarok következtében a nézők az előadás utolsó pillanatáig találgathatnak a gyilkos kilétét illetően. A krimi nagyasszonya egy valódi nemzetközi közönségsikerrel mutatkozik be a Kodály Központ színpadán, Csankó Zoltán főszereplésével.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

A Beugróról beugrik valami? Az ország legkedveltebb showműsora Pokorny Liával, Debreczeni Csabával, Kálloy Molnár Péterrel, Szabó Győzővel és Novák Péterrel.  


BEUGRÓ
Június 9., 20:00, E78 (Zsolnay Kulturális Negyed)
 

Idén sem maradhat el a valódi közönségkedvenc Beugró, ahol Pécsett hagyományosan egy tűhegyet sem lehet leejteni a nézőtéren, ellenben a hasfalszaggató nevetés garantált! Pokorny Lia, Debreczeni Csaba, Kálloy-Molnár Péter és Szabó Győző Novák Péter műsorvezetésével lehetetlen helyzetekben improvizál és nehezíti meg egymás életét a legkülönbözőbb szituációs játékok során.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Egy táska tele szennyessel, egy másik dugig ékszerekkel – és kész a káosz. Louis de Funes és Sylvester Stallone legendás filmjei után az Oscar most a Kodály Központ színpadán.


CLAUDE MAGNIER: OSCAR
Június 10., 19:00, Kodály Központ

 

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. A Kodály Központ színpadán a fergeteges vígjáték két főszerepét Nagy Viktor és Gubás Gabi alakítja.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Ki ne szeretné, hogy Bereczki Zoltán elrabolja a szívét? Az emberrabló és a törékeny szépség - egy pincébe zárva. De ki a fogoly és ki a fogvatartó?
 
JOHN FOWLES: A LEPKEGYŰJTŐ
Június 11., 19:00, E78 (Zsolnay Kulturális Negyed)
 

Valódi színházi különlegesség! Küzdelem az életben maradásért egy izgalmakkal teli thrillerben, miközben észrevétlenül elmosódik a határ fogoly és fogvatartó között – Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin főszereplesével.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Az Oroszlánykirály, Az operaház fantomja, a Macskák, a Szépség és a szörnyeteg, a My Fair Lady, az Evita, és még számos legendás Disney klasszikus és musical dalai a Budapesti Operettszínház sztárjaival a Kodály Központ színpadán!


MINDHALÁLIG MUSICAL
Június 11, 19:00, Kodály Központ
 

A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsorában a világ zenés színpadainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallhat válogatást a közönség, egyebek mellett felcsendülnek az Oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease (Pomádé), a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, az élményt pedig lenyűgöző koreográfiák és pazar jelmezek teszik majd teljessé.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

 
Izgulja végig testközelből a POSZT feszült fináléját a színházi szakma legnagyobb sztárjaival! Látványos showműsor sztárfellépőkkel a POSZT ünnepélyes díjátadó gáláján – legyen ott a legjobbakkal együtt!

18. POSZT ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ GÁLÁJA
Június 16, 19:00, Kodály Központ

 

Ismét nagyszabású díjátadó gála zárja a fesztivál programsorozatát, ahol a színházi szakma krémjének jelenlétében, szórakoztató gálaműsor keretében adjuk át a Találkozó legjobbjainak járó díjakat. Összefoglaló klippekkel, meglepetésvendégekkel és számos fellépővel várjuk nézőinket! 

Azok, akik a POSZT bármelyik előadására jegyet váltanak, kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatják meg belépőjüket a fesztivál ünnepélyes zárógálájára. A kedvezmény a fesztivál- és versenyelőadásokra megváltott jegyek vonalkódjaival érvényesíthető.

 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS


A jegyek a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában is megvásárolhatóak. 

 

Érdemes továbbra is figyelemmel kísérni a POSZT Facebook- oldalát és a poszt.hu-t, hiszen a közeljövőben újabb és újabb előadásokról rántjuk le a leplet!