Bertolt Brecht az abszolút reneszánszát éli, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei POSZT versenyprogramjában A kaukázusi krétakör három feldolgozása is szerepel. A Miskolci Nemzeti Színházban Szőcs Artur rendezte Brecht klasszikusát, Gruse, a szolgálólány szerepét pedig Láng Annamária játssza – a színésznőt a próbafolyamatról, az anyaságról és a történet társadalmi vonatkozásairól kérdeztük.

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy három A kaukázusi krétakör is szerepel a POSZT versenyprogramjában?

Megdöbbentem a válogatók bátorságán. Az egyik feldolgozást magam is láttam, a gyerekmotívum ábrázolását fantasztikusan szépnek találtam, és bár összességében nem ragadott magával az előadás, néhány kiemelkedő alakítás megmaradt bennem.

Szerinted miért ilyen népszerű ma Brecht? Hozzád mennyire áll közel?

Úgy tűnik, vágyunk arra, hogy hősöket lássunk és ábrázolhassunk a színházban. A minket mostanában körülvevő kicsinyesség a közéletben és a magánszférában felkelti azt a vágyat, hogy  megértsük  az amorális viselkedés természetét, és ezzel szembeállítva azonosulni tudjunk a bátor kisemberekkel. Rajongok Brechtért, nemkevésbé zeneszerzőtársáért, Paul Dessauért.

Mit gondolsz, képes mindegyik feldolgozás újat mondani A kaukázusi krétakörről? Egyáltalán, fontos ez az újat mondás?

A miskolci előadás elmeséli a történetet, ez volt a célunk, nem kívántunk újat mondani. Elképzelhető, hogy nézőink talán egész életükben ezt az egy feldolgozást fogják látni – amikor próbálni kezdtem és színpadra megyek, erre gondolok. Minden erőmmel, erőnkkel arra törekszünk, hogy átadjuk a történetet.

Hogy látod, mi a jelentősége annak egy előadás életében, hogy bekerült a POSZT versenyprogramjába? Egyfajta visszaigazolás ez, presztízskérdés?  

Nagyszerű, hogy bekerült a programba. A válogatók rengeteg előadás közül választanak ilyenkor, természetesen boldogak vagyunk, hogy kiemelkedőnek találták. Szakmailag kihívás egy ennyire más térben játszani, ez nekem különösen izgalmas. Nagyon várom!

A kaukázusi krétakör Gruse-ja az első szereped Miskolcon. Milyen volt itt dolgozni, hogy érzeted magad ebben a próbafolyamatban?

Súlyos találkozás volt ez számomra a művel, a szereppel, és hihetetlenül örömteli a kollégákkal. Könnyedén, a feladatra koncentrálva dolgoztunk, és a lelkesedés azóta sem lanyhult.

Az előadásotoknak nagyon különleges a tere, hiszen tele van autógumival. Mit rejt magában ez a szimbolika?

Az autógumik a pusztulás szimbólumai, a szemét, ami utánunk marad, a le nem bomló anyag, az anyagi jólét salakja, apokaliptikus matéria, semmit sem lehet vele kezdeni, szép lassan betemeti a Földet.

Hogy látod, Szőcs Artur rendezése hova helyezi a mű hangsúlyait? Mi a legfontosabb ebben a történetben?

Fontos az élni akarás motívuma, a küzdés, és hangsúlyos a morális zülöttség a másik oldalon, amit Brecht két világháborúval a háta mögött megfogalmazott, és amellyel ma is döbbenten állunk szemben.

Mennyire áll közel a személyiségedhez Gruse alkata, karaktere? Sikerült azonnal megtalálnod a közös pontokat?

Gruse maga az álhatatosság. Olyan tartással áll a világban, amilyennel én is szeretnék, de nem tudok. Emberfeletti erővel halad az úton, az elnyomója kisgyerekét menti, egyre távolabb kerül a férfitól, aki az egyetlen támasza lehetne, felelősségtudata  alázattal párosul, elkerülhetetlen a happy end.

Mivel kellett a leginkább megküzdened a karakterformálás során?

Sokat sírtam. Ezt eléggé szégyelltem, de bizonyos mondatok egy útépítő henger súlyával taroltak le.

Az, hogy te magad is anya vagy, személyesebbé tette a történetet?

Az ilyen sírásoknál mondta mindig Molnár Anna félmosollyal, hogy “Anya.” Mármint, hogy én. Merthogy ő is az, és talán ő is el-eltört néha belül. Na, igen, van az a korábban ismeretlen féltés, aggódás, ami ebben az élethelyzetben, és feltehetőleg életem végéig jelen lesz.

Az anyaságon, a férfi-női kapcsolatokon túl Brecht drámája sokat beszél a közállapotokról, a társadalmi szerepvállalásról is. Mennyire tartod lényegesnek, hogy a színház foglalkozzon a háború témájával?

Attól még, hogy mi békében élünk, ez a világ zajló háborúk helyszíne. Ebben a pillanatban is. A háborúnál értelmetlenebb dolgot nem tudok elképzelni, mégis virágzik ez az iparág. Primitív eszközökkel pusztítjak egymást embercsoportok, és a végén mindössze néhány embernek lesz nagyobb úszómedencéje. Szüleink, nagyszüleink tapasztalattal rendelkeznek a háborúról, amivel csak azt szeretném mondani, hogy épphogy megúsztuk.

Szerinted az a tiszta jóság és szeretet, ami Gruse-ban megnyilvánul, felfogható közös megoldásnak is az aktuális problémákra?

A szeretet nagyon nagy szó, inkább azt mondanám, figyelem és tisztelet. Ez mindenkitől elvárható lenne, erre kellene törekednünk. Fontos volna még bátorság is, bátran élni az életet. Gruse célja, hogy megmentsen egy ismeretlen kis lényt, ez mindannyiunknak támaszt adhat az életben: célt találni. Manapság annyi hang szól egyszerre a fülünkbe, nehéz kitalálni, mi mit szeretnénk valójában.

Mit gondolsz, a darab végi feloldás valójában mennyire vetít elő pozitív képet? Mi lesz Gruse-val a zárszó után?

Az első felvonás végén Gruse mindent elveszít, a gyermeket és a szerelmét, a második végén mindent visszakap. Hogy a szenvedéseken átment emberek mit tudnak kezdeni egymással, nagy kérdés. Úgy képzelem, hogy sokat kell beszélgetniük. Elmesélni egymásnak, mi történt velük. Szimon Chachava szinte érintetlenül jön vissza a több évig tartó háborúból, a szerelem, az ígéret pajzsként védte őt a sérüléstől, de azért sokat láthatott. Gruse anya lett időközben és felnőtt nő, más férfi felesége, nyilván ennek is vannak következményei. És ott a gyermek, aki uralkodónak született, apját megölték, a vér szerinti anyját pedig csak a bírósági tárgyaláson látta. Fura hármas. Biztosan együtt maradnak, és szépen élnek, de óvatosan kell egymással bánniuk.

Fotók: Éder Vera